2012. július 25., szerda

Túrós batyu

Nekem személy szerint az egyik kedvenc süteményem!
Nagyon ízletes és finom, a nagymamám szokta készíteni, aki Kaposváron lakik.


Hozzávalók:
Tésztához:

50 dkg finomliszt
3 dl langyos tej
7,5 dkg margarin
2 tojássárgája
2 dkg élesztő
4 evőkanál kristálycukor
1 csipet só

Töltelékhez:
40 dkg túró
5-6 evőkanál kristálycukor
2 csomag vaníliás cukor
2 evőkanál tejföl
2 evőkanál búzadara
5 dkg mazsola
1 egész tojás
1 citrom reszelt héja

Kevés langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt, amibe egy teáskanálnyi cukrot tettünk. Közben átszitáljuk a lisztet, sóval, cukorral ízesítjük, és elmorzsoljuk benne a margarint. Közepébe mélyedést készítünk, beleöntjük a maradék tejet, a tojások sárgáját, és a felfuttatott élesztőt. Alaposan átdagasztjuk, és letakarva 1 órán keresztül langyos helyen kelni hagyjuk.

Közben elkészítjük a tölteléket. A túrót burgonyanyomón vagy szitán áttörjük, és a hozzávalókkal alaposan kidolgozzuk.


A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, kicsit átgyúrjuk, kb. 0,5 cm vastagra nyújtjuk. 10x10 cm-es kockákra vágjuk, közepébe túrótölteléket rakunk. Szemben lévő két-két csücskét összecsípjük. Zsiradékkal megkent sütőlapra/tepsibe tesszük, tojásfehérjével megkenjük, és letakarva 1/2 óráig kelni hagyjuk. Közben a sütőt 180 fokra előmelegítjük. Mire letelik a 1/2 óra, a sütőnk is kellőképpen felmelegszik. Kb. 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük. Fogyasztás előtt porcukorral megszórjuk.
Gasztronómiában jártas emberek számára ajánlom!

Szalagos fánk

Kaposváron előszeretettel szokták nekem ezt rokonaim sütni látogatásaim alkalmából!
Kifejezetten ízletes sütemény!
Gasztronómiában jártas emberek számára ajánlom!
300 ml tej, 30 g élesztő, 1 ek. porcukor, 50 g vaj,
2 tojássárgája, 50 ml rum, só, 500 g liszt, olaj a sütéshez.

Az élesztőt megfuttatjuk, majd a langyos átszitált liszttel és a többi anyaggal jól összedolgozzuk. Másfélszeresére kelesztjük. Ha megkelt, lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk. Kiszaggatjuk, és langyos helyen letakarva még 30 percig kelesztjük. A deszkán egy mélyedést nyomunk a fánk közepébe, az olajba a fánk felső része kerüljön. Bő, forró olajban kezdjük sütni, és letakarjuk. Megfordítás után nem kell már letakarni. Sütőrácsra szedjük, lecsepegtetjük az olajat, majd tálra rakjuk, és megszórjuk porcukorral. Házi gyümölcslekvárral tálaljuk.

Sajtos csiga

Hozzávalók:
  • 80 dkg liszt
  • 35-40 dkg sajt
  • 25 dkg  margarin
  • 5 dl  tej
  • 1,5 dl olaj
  • 5 dkg élesztő
  • 1 mokkáskanál cukor
  • 1 evőkanál só
  • 5 db tojássárgája
  • 1 evőkanál tejföl

  • Elkészítés:

    Villámgyorsan elkészíthető finomság!
    Az élesztőt 1 deci cukros tejben felfuttatjuk. A liszthez hozzáadjuk a maradék tejet, a sót, az olajat, és a felfuttatott élesztőt. A tésztát összeállítjuk, majd kelesztjük. Közben lereszeljük a sajtot, és a 4 tojássárgáját habosra keverjük a margarinnal. A megkelt tésztát lisztezett gyúrólapra borítjuk, gyengén átgyúrjuk, majd 4 részre osztjuk. A darabokat egyenként téglalap alakúra nyújtjuk, megkenjük a margarinos keverék negyedével, és megszórjuk körülbelül 8 dkg reszelt sajttal. Bejgliszerűen feltekerjük, egy kissé ellapogatjuk, majd ék alakúra vágjuk. Tepsibe rakjuk (a tepsit nem kell kikenni, sem lisztezni), a tetejét megkenjük 1 tojássárgája és a tejföl keverékével, majd megszórjuk reszelt sajttal. 15-20 percig pihentetjük, végül 200 fokon körülbelül 30 percig sütjük.


    Ostoros rétes

    Hozzávalók:
    Tészta:

    4 dl tej
    5 dkg élesztő
    2 kk cukor
    3 tjás sárgája
    kb 60 dkg liszt
    Krém:
    25 dkg margarin
    25-30 dkg cukor
    5 dkg kakaó

    Elkészítés:
    A cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt.hozzáadjuk a 3 tojássárgáját és a liszthez öntjük.Közepesen lágy tésztát dagasztunk belőle és a másfélszeresére kelesztjük.
    Közben kikeverjük a margarint a cukorral és a kakaóval.
    A tésztát deszkára borítjuk és hat részre osztjuk.
    Egyenként ki kell sodorni,megkenni a krémmel és feltekerni.
    Ha már három készen van összefonjuk és így a másik hármat is.
    Kivajazott tepsibe tesszük és erős tűznél sütjük amíg piros nem lesz.Mielőtt teljesen megsülne megkenjük a tetejét cukros vízzel(ettől lesz fényes)és még öt percre visszatesszük a sütőbe.

    Lekváros bukta

    sütési hőfok:
    180°C
    sütési mód:
    alul-felül sütés
    tepsi mérete:
    20x30 cm
     
    Hozzávalók:
    a kovászhoz:
    1 evõkanál finomliszt,
    3 dkg friss élesztõ,
    1 evõkanál porcukor,
    1 dl tej;
    a tésztához:
    50 dkg finomliszt,
    2 evõkanál porcukor,
    kevés tej,
    4 dkg vaj vagy margarin,
    3 tojás sárgája,
    csipetnyi só;
    a töltelékhez:
    30 dkg lekvár (minél keményebb vagy szárazabb, annál jobb);
    a tészta tetejére:
    10 dkg zsír.

    Elkészítés:
    A langyos tejbe belekeverjük a szétmorzsolt élesztõt, 1 evõkanál lisztet és porcukrot, majd langyos helyen letakarva felfuttatjuk. A lisztet mély tálba szórjuk, közepébe vájunk egy kis mélyedést, és beleöntjük a megkelt élesztõt, a tojássárgákat, a porcukrot, a sót és annyi langyos tejet, hogy közepesen kemény tésztát kapjunk. Ezután beledolgozzuk a vajat is, majd lisztezett tálba tesszük a cipóvá formált tésztát, és a tetejét is meglisztezzük. Ruhával letakarva dupla nagyságúra kelesztjük.
    A kelt tésztát lisztezett deszkán 1/2 cm vastagra kinyújtjuk. 5 x 8 cm-es téglalapokra vágjuk, és 15 percig állni hagyjuk. Közben a lekvárt annyi hosszúkás darabra vágjuk, amennyi a tésztalapok száma. Mindegyikre ráteszünk egy darabot, és belegöngyöljük a tésztába. A buktákat olvasztott zsírral bekenjük, és zsírozott tepsibe tesszük, nem nagyon szorosan egymás mellé. További fél órán keresztül még kelesztjük, majd az elõmelegített, forró, gõzös sütõben, közepes lángon megsütjük.



    Lángos

    Lángos sütéséről videó:http://www.youtube.com/watch?v=WK4QSqCsXNo&noredirect=1  
    Hozzávalók:
    1 kg liszt, 3 dl tejföl, 3 dl langyos tej, 1 csomag  élesztő, só.
    Elkészítés: 
    A hozzávalokat jól összegyúrjuk, majd egy nylonzacskóba egy napra hűtőbe tesszük. A zacskót nem zárjuk le, mert a tészta a hűtőben megkel. Egy hetig eláll a hűtőben, minden nap csak annyit veszünk ki belőle, amennyit ki akarunk sütni



    .

    Bukta

    A tésztához:
    350 ml tej
    30 g élesztő
    50 g porcukor
    250 g finomliszt
    250 g rétesliszt
    4 g só
    1 db tojás
    90 g vaj
    A töltelékhez:
    ízlés szerint lekvár, túrótöltekék, gyümölcs, vagy akár csokoládé
    A kenéshez:
    120 g vaj
    Elkészítés
    1. A sütőt előmelegítjük 180 C-ra. Előkészítünk egy 30x25 cm-es tepsit.
    2. A szobahőmérsékletű tejben felfuttatjuk az élesztőt.
    3. A lisztet, a cukrot, és a sót egy tálba tesszük, összekeverjük. Ráöntjük a tojásokat, majd az olvasztott vajat, és a tejben felfuttatott élesztőt.
    4. Alaposan gyúrjuk össze a tésztát. Kb 5 perc dagasztás után elválik az üst oldalától, de továbbra is lágy marad. Tetejét kis liszttel megszórjuk és 15 percig pihentetjük.
    5. Átgyúrjuk, ismét lelisztezzük a tetejét, majd 35 percen keresztül hagyjuk kelni.
    6. Lisztezett asztalon 35x42 cm-es téglalapot nyújtunk, majd pár perc pihentetés után 7x7 cm-es négyzetekre vágjuk. 33 db négyzetet kell kapnunk.
    7. Ízlés szerint lekvárral, csokoládéval, vagy túróval töltjük őket.
    8. Ha rájuktettük a tölteléket, feltekerjük őket a töltelék irányából.
    9. 12 dkg vajat felolvasztunk és egy 25 x 35 cm-es tepsibe öntünk. A buktákat beleforgatva az olvasztott vajba, szorosan egymás mellé rakjuk.
    10. Meleg helyen még 15 percig kelesztjük őket, majd kb 25-35 perc alatt készre sütjük.
    11. Porcukorral meghintve tálaljuk

    Tejbegrízes kekszes recept


    Az édes élethez egy jó sütemény is dukál. Önnek melyik a kedvence? Netán egy krémes, vagy inkább egy gyümölcsös édességtől csábul el?
    Nekem személy szerint ez a sütemény nagy ízlik, ha gondolja készítse el saját otthonában is.


    Hozzávalók:
    1 liter tej
    2,5 dl tej
    25 dkg margarin
    2,5 dl cukor
    2,5 dl búzadara
    50 dkg háztartási keksz
    2 ek. kakaópor
    vanília aroma, de én sima vaníliás cukrot használok

    1 db étcsoki olvasztva
    2 ek. olaj

    Elkészítés:
    Az tejbe beleöntjük a búzadarát, és hagyjuk, hogy felszívja a tejet.
    Az egy liter tejet forralni kezdjük, beletesszük a margarint, a cukrot és amikor újra felforrt beleöntjük a megdagadt búzadarát.
    Kb. 5-6 percig főzzük, s addig egy kisebb tepsit alját kirakjuk keksszel.
    Ha már jól besűrösödött a tejbegríz vaniliával ízesítjük, és felét rákenjük a kekszre.
    Teszünk rá még egy sor kekszet és a maradék grízbe beleszórjuk a kakaót, jól eklkeverjük, és elkenjük a kekszen.
    A tetejére újra keksz kerül, majd bevonjuk a felolvasztott csokival, amit az olajjal kikevertünk.
    Pár órát hagyjuk állni, hogy a keksz megpuhuljon.

    Tanácsok:
    Nagyon jól szeletelhető a kekszek szélénél.Egyszerű elkészíteni és nagyon fini!

    Elkészítési idő: 45 perc

    Puha mézeskalács recept

    Hozzávalók:
    4 egész tojás
    65 dkg liszt
    4 evőkanál olvasztott méz
    1 kiskanál szódabikarbóna
    4 kiskanál őrölt fahéj
    25 dkg porcukor
    5 dkg margarin
    Máz:
    1 tojásfehérje kikeverve
    13 dkg porcukorral

    Elkészítés:
    A hozzávalókat összedolgozom, diónyi gombócokat formázok belőle, a tepsiben picit meglapítom a gombócokat. (A tepsibe zsírpapírt teszek) Tetejét tojással megkenem.

    Tanácsok:
    Mézeskalács fűszerkeveréket is lehet használni a fahéj helyett. A porcukros máz helyett mindegyik tetejére egy-egy fél diót lehet rakni.
    Sütés után fémdobozba rakom, zsírpapírral rétegezem, almagerezdet teszek közé.

    Elkészítési idő: 50 perc

    Kefíres-mákos recept

    Hozzávalók:
    - A mérce a kefírespohár
    3 egész tojás
    2 kefír
    2 pohár cukor
    1 vaníliás cukor
    1 pohár étolaj
    2 pohár liszt
    2 pohár darált mák
    1 citrom reszelt héja
    1 sütőpor
    fahéj
    gyümölcsök

    Elkészítés:
    1. A tojásokat kikevered, majd beleteszed a kefíreket.
    2. Külön tálba összekevered a lisztet, cukrot, mákot, sütőport.
    3. Az előbb összeállított dolgokat egymásba öntöd és alaposan átkevered, majd az olajat és a reszelt citrom héját is beletéve összekevered, hogy az oljajat beszívja.
    4. Olajozot lisztezett tepsibe öntöd, tetejére fahéjba forgatott gyümölcsszeleteket teszel. (Én barackot szoktam, plusz ha van itthon aszaltszilva)
    5. Közepes lángon, 35-40 percig sütöd

    Jó munkát és Jóétvágyat mindenkinek hozzá!!!

    Elkészítési idő: 40 perc

    képviselőfánk recept

    Hozzávalók:
    Hozzávalók

    Eszközigény:

    keverőtál, 2 közepes lábas, fakanál, sütőpapír
    Hozzávalók:

    (12 db lesz belőle)
    a krémhez:

    1 csomag Dr. Oetker Eredeti Puding Vanília
    1 evőkanál Rama
    cukor
    1 csomag Dr. Oetker Vanillincukor
    a fánkhoz:

    1,5 dl víz
    20 dkg Rama
    15 dkg liszt
    6 tojás
    1 csipet só
    a tepsi kikenéséhez:

    Rama, liszt
    a kenéshez:

    1 tojás
    a tetejére:

    3 dl tejszín
    1 csomag Dr. Oetker Vanillincukor
    1 teáskanál cukor
    1 csomag Habfixáló

    Elkészítés:
    A vizet a margarinnal felforraljuk. Csipetnyi sóval ízesítjük, és amikor a margarin elolvadt, a lisztet beleszórjuk. Állandóan kevergetve addig (2-3 percig) főzzük, amíg a tészta az edény falától elválik.Ekkor a tűzről lehúzzuk, és a tojásokat egyenként beleütve jól kidolgozzuk.A masszából, egy sütőpapírral bélelt tepsibe, egymástól 3 cm távolságra egyforma, kb. pingponglabda-nagyságú gömböket formálunk kanállal. (Vigyázat, megnő a négyszeresére!)
    4.A tetejüket felvert tojással megkenjük, és a tepsit előmelegített sütőbe toljuk. Nagy lángon (210 °C) kb. 10 percig, majd a lángot közepesre mérsékelve (170 °C) további 15 percig sütjük. Közben, főleg az első negyed órában a sütőajtót nem nyitjuk ki, egyébként összeesik. Amikor elkészült, a sütőt lezárjuk, a fánkocskákat még 5-10 percig szárítjuk.
    Amíg sül a fánk, a tasakon található leírás szerint elkészítjük a krémet. Ha kész belekeverünk egy nagy evőkanál margarint. Miközben hűl, kb. percenként megkeverjük, nehogy "bőrös" legyen.
    A hideg tejszínhez hozzáadjuk a cukrot, és a habfixáló csomagolásán található utasítás szerint felverjük.
    A kihűlt fánkok tetejéről egy kalapot levágunk. Az alsó részbe vaníliakrémet kanalazunk, majd a cukrozott tejszínhabot rápúpozzuk (nyomózsákból a legszebb) és a kalapot ráillesztjük.

    Amerikai csokis keksz


    Az édes élethez egy jó sütemény is dukál. Önnek melyik a kedvence? Netán egy krémes, vagy inkább egy gyümölcsös édességtől csábul el?
    Ezt egyszer a tv-ben is elkészítették az egyik főzőműsorban!
    Nekem személy szerint az egyik kedvenc süteményem!


    Hozzávalók:
    20 dkg liszt
    3 csapott teáskanál sütőpor
    15 dkg kristálycukor
    1 cs vaníliás cukor
    15 dkg puha vaj
    2 tojás
    10 dkg apróra vágott mogyoró
    10 dkg apróra vágott étcsoki

    Elkészítés:
    A lisztet, sütőport, cukrot, vaníliás cukrot, vajat és a tojásokat robotgéppel összekeverjük, majd hozzá fakanállak a mogyorót és az étcsokit.
    Sütőpapírral kibélelt tepsire 2 teáskanállal inkább magasabb, mint szélesebb halmocskákat teszünk, egymástól azért távolabb, mert a melegtől a vaj miatt kicsit szétterül. 200°-ra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütjük, sütőrácson hagyjuk kihűlni!

    Tanácsok:
    Én dupla adagot szoktam csinálni (mindenből duplán veszünk, kivéve az étcsoki, abból min. 3 táblával, de van, mikor 4 táblát teszek bele).
    Nem szoktam bele mogyorót tenni, de ízlések és pofonok! :)

    Elkészítési idő: 10 perc

    2012. július 23., hétfő

    Sárgabarackos, mandulás morzsatorta

    Hozzávalók

    • A tésztához 40 dkg finomliszt
      1 csomag sütőpor
      1 mokkáskanál só
      1 mokkáskanál őrölt fahéj
      10 dkg őrölt mandula
      30 dkg porcukor
      30 dkg Rama
      1 tojássárgája
      10 dkg vékony lapocskákra vágott mandula
      1 evőkanál kristálycukor

    • A töltelékhez 1 kg sárgabarack, idényen kívül 80-90 dkg barackbefőtt
      6-7 evőkanál kristálycukor
      1 csomag (36 gramm) főzős vaníliás pudingpor

    • A forma kikenéséhez 2-3 dkg Rama


    Elkészítés

    A tésztához a lisztet a sütőporral, a sóval, a fahéjjal, az őrölt mandulával és a porcukorral összeforgatjuk. A Ramával és a tojássárgával elmorzsoljuk. Egyharmadát egy másik tálba áttesszük, a vékony lapocskákra vágott mandulával és az egy evőkanálnyi kristálycukorral összekeverjük. A töltelékhez a barackokat félbevágva kimagozzuk. 30 dekányit egy turmixgépbe dobunk és cukorral ízesítve turmixoljuk. Átkanalazzuk egy lábasba, a pudingport simára keverjük benne, majd kevergetve sűrűre főzzük. Ha befőttel készítjük, akkor ennek a levét használjuk a krém készítéséhez. Egy 26 cm átmérőjű tortaformát Ramával kikenünk, a kétharmadnyi morzsatésztát beleszórjuk és egy keveset az oldalára is felnyomkodunk belőle, hogy pereme is legyen. A pudingporos krémből 1-1 jó kiskanálnyit a fél barackok üregébe púpozunk és ezzel, az oldalukkal felfelé szorosan egymás mellé a tésztára rakjuk. A lapocskákra vágott mandulával kevert egyharmadnyi tésztát rámorzsoljuk. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb.1 óra alatt megsütjük. Csak akkor szeleteljük fel, amikor már kihűlt.

    Krémes szilvás kocka

    Hozzávalók

    • 1,25 kg szilva
      3 dkg Rama
      2 evőkanál zsemlemorzsa
      2 evőkanál kristálycukor
      1 mokkáskanál őrölt fahéj

    • A piskótatésztához 9 tojás
      9 evőkanál kristálycukor
      9 evőkanál finomliszt
      1 kiskanál cukrozatlan kakaópor

    • A krémhez 1 csomag főzős vaníliás pudingpor
      4 dl tej
      4 evőkanál kristálycukor
      25 dkg Rama
      20 dkg porcukor

    • A tetejére 6-8 dkg reszelt étcsokoládé


    Elkészítés

    A szilvát megmossuk és félbevágva kimagozzuk. Egy nagy tepsibe sütőpapírt borítunk, a Ramával megkenjük, a zsemlemorzsával behintjük. A fél szilvákat üregükkel felfelé rárakjuk, a cukorral összekevert fahéjjal meghintjük. A hagyományos módon piskótatésztát készítünk, azaz a tojások sárgáját a fele cukorral habosra, fehéredésig keverjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé apránként a maradék cukrot is beleszórjuk. A lisztet először a cukros tojássárgával keverjük össze, majd beleforgatjuk a tojáshabot is. Kétharmadát egyenletesen a szilvára simítjuk. A többi piskótamasszát a kakaóporral megfestjük, a többi tésztára csurgatjuk és egy kicsit bele is keverjük, hogy szép cirmos legyen. Közepesen forró sütőben (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 25 percig sütjük. Ha kész, gyúrólapra borítjuk, tetejéről a sütőpapírt lehúzzuk. A krémhez a vaníliás pudingporból a tejjel és a kristálycukorral sűrű krémet főzünk, majd hűlni hagyjuk. A puha, szoba-hőmérsékletű Ramát először magában, majd a porcukorral keverjük habosra. A már csak langyos pudingot apránként hozzáadjuk és ezt a krémet a szilvára simítjuk. Megvárjuk amíg meghúz rajta, végül reszelt csokoládéval megszórva díszítjük. Kockákra vágva tálaljuk.

    Nagymama ringlótortája

    Hozzávalók

    • A tésztához 20 dkg finomliszt
      10 dkg Rama
      fél mokkáskanál só
      2 evőkanál hideg víz

    • A mandulás krémhez 12,5 dkg Rama
      12,5 dkg kristálycukor
      2 tojás
      15 dkg darált mandula
      2 evőkanál finomliszt
      fél citrom reszelt héja
      2-3 csepp mandulaaroma

    • A tészta nyújtásához finomliszt

    • A forma kikenéséhez 2 dkg Rama

    • A tetejére 70 dkg ringló (kb)
      3 csapott evőkanál kristálycukor
      3-4 dkg Rama


    Elkészítés

    A tésztához a lisztet a Ramával elmorzsoljuk, közben kissé megsózzuk. A vízzel összegyúrjuk és letakarva, hűtőszekrényben 30-40 percen át pihentetjük. Ez elegendő idő arra, hogy a mandulás krémet elkészítsük. Ehhez a puha, szoba-hőmérsékletű Ramát a cukorral krémesre keverjük. Akkor jó, ha az utóbbi teljesen elolvadt benne. Ezután a tojásokkal egyenként tovább keverjük. A mandulát, a lisztet meg a citromhéjat is hozzáadjuk és az aromával ízesítjük, színezzük. A tésztát belisztezett gyúrólapon kb. 4 milliméter vastagságúra nyújtjuk, majd kibélelünk vele egy Ramával kikent, 26 cm átmérőjű, alacsony peremű tortaformát úgy, hogy egy kis pereme is legyen. A mandulás krémet a közepére simítjuk. A gyümölcsöt megmossuk, hosszában kettéhasítjuk, magját kiemeljük. Utána eredeti formájára összeillesztjük és szorosan egymás mellé a mandulás masszára rakosgatjuk. A cukorral megszórjuk, az olvasztott Ramával meglocsoljuk. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 45 percig sütjük. Melegen, langyosan és kihűlve egyaránt tálalhatjuk. Ha hidegen kínáljuk, tejszínhabbal is díszíthetjük.

    Krémes szilvás kocka

    Hozzávalók

    • 1,25 kg szilva
      3 dkg Rama
      2 evőkanál zsemlemorzsa
      2 evőkanál kristálycukor
      1 mokkáskanál őrölt fahéj

    • A piskótatésztához 9 tojás
      9 evőkanál kristálycukor
      9 evőkanál finomliszt
      1 kiskanál cukrozatlan kakaópor

    • A krémhez 1 csomag főzős vaníliás pudingpor
      4 dl tej
      4 evőkanál kristálycukor
      25 dkg Rama
      20 dkg porcukor

    • A tetejére 6-8 dkg reszelt étcsokoládé


    Elkészítés

    A szilvát megmossuk és félbevágva kimagozzuk. Egy nagy tepsibe sütőpapírt borítunk, a Ramával megkenjük, a zsemlemorzsával behintjük. A fél szilvákat üregükkel felfelé rárakjuk, a cukorral összekevert fahéjjal meghintjük. A hagyományos módon piskótatésztát készítünk, azaz a tojások sárgáját a fele cukorral habosra, fehéredésig keverjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé apránként a maradék cukrot is beleszórjuk. A lisztet először a cukros tojássárgával keverjük össze, majd beleforgatjuk a tojáshabot is. Kétharmadát egyenletesen a szilvára simítjuk. A többi piskótamasszát a kakaóporral megfestjük, a többi tésztára csurgatjuk és egy kicsit bele is keverjük, hogy szép cirmos legyen. Közepesen forró sütőben (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 25 percig sütjük. Ha kész, gyúrólapra borítjuk, tetejéről a sütőpapírt lehúzzuk. A krémhez a vaníliás pudingporból a tejjel és a kristálycukorral sűrű krémet főzünk, majd hűlni hagyjuk. A puha, szoba-hőmérsékletű Ramát először magában, majd a porcukorral keverjük habosra. A már csak langyos pudingot apránként hozzáadjuk és ezt a krémet a szilvára simítjuk. Megvárjuk amíg meghúz rajta, végül reszelt csokoládéval megszórva díszítjük. Kockákra vágva tálaljuk.